Nóra Porta

Palkonya, Nóra Porta mindennapjai: medvehagyma szezon, Nyitott pincék fesztivál, nagy esküvők, telt vendégházak, bodzaszörp főzés…

Ottmár Eleonórával beszélgettünk arról, hogyan tért vissza Magyarországra a napfényes Venezuelából, és kezdett új életet teljesen egyedül, egy számára addig ismeretlen világban.

- Miből ered a Nóra Porta elnevezés?

- Szüleim az öt generáción átívelő hagyománynak megfelelően Eleonórának kereszteltek, lányom szintén Eleonóra, barátaink pedig gyakran Nórának becéztek. Ezek alapján esett a választás a Nóra Portára a birtok elnevezésekor.

- Hogyan kerültél Palkonyára?

- A családom Venezuelába emigrált  a II. világháború után, ahol egy kisebb magyar kolónia alakult ki. A Venezuelai magyarokra jellemző módon stabil egzisztenciát teremtettek, rendezett keretek között éltek. Természetesen az ottani magyarok között is volt rétegződés: éltek ott nagyon gazdagok, jómódúak, kevésbé szerencsések, akik vagy nem voltak tehetségesek, vagy nem tudtak beilleszkedni az új környezetbe. Megjegyzem, a kezdet nem volt könnyű, a spanyol nyelvet meg kellet tanulni, az új kontinens kulturális sajátosságain ki kellet igazodni. Sokat dolgoztak, hogy otthont teremtsenek, de később már humorral emlékeztek vissza a kezdeti nehézségekre.

1970-ben egy perui légitársaságnál mint csoportvezető kezdtem dolgozni, ekkor nyílt meg előttem a világ. Nagyon mozgalmas, színes évek következtek: munka, egyetem, egy év Olaszország, sok utazás, családalapítás. Ebben az időben vált rendszeressé a hazalátogatás is Magyarországra. Előtte a kapcsolattartást a levelezés jelentette, vagyis az akkori körülmények (cenzúrázás) miatt a magyarországi rokonainkról mindösszesen annyit tudtunk, hogy a gyerekek egészségesek, szépek és nőnek. Ez persze mind a két irányba igaz volt.

1989-et írunk, rendszerváltás éve nagybetűvel: nem tudom hol volt nagyobb az eufória, Magyarországon vagy a diaszpórában élő magyarok között. Édesanyánk nem hitte, hogy megéli  a szovjet kivonulást, de hála Istennek megélte, 1999-ben magyar földön halt meg.

1990-re kezünkben volt  a magyar útlevél, onnantól dédelgettük a hazatérés gondolatát. Első ötletként felmerült, hogy testvéreimmel felváltva 6 hónapot Venezuelában töltünk -  amikor tél van Európában -, majd 6 hónapot Magyarországon. Ekkorra már volt egy saját utazási irodánk. Sajnos hamar rá kellett jöjjünk,  hogy  a terv nem életszerű. A hazalátogatás azonban nagyon intenzív lett: a gyerekek a nyári iskolaszünetet itt töltötték az unokatestvérekkel, többször voltak falun is, amit nagyon élveztek.

1999 végén, magunk mögött hagytuk a napsütötte, pálmafás Venezuelát a csodálatos színű tengerrel. Felszámoltunk mindent, hogy Magyarországon települjünk le. Amint megszületett a döntés, fellélegeztünk, viszont nem létezett  sem A, sem B, sem X terv arra vonatkozóan, hogy mit is kezdjünk Magyarországon. Egy kedves venezuelai magyar barátunk finoman rá is kérdezett: „50 évesen mégis mihez akarunk  kezdeni?”. A kérdés jogos volt, de nem okozott álmatlanságot, hiszen nyelveket beszéltünk, turizmusban volt bőven tapasztalatunk, a munka nem riasztott vissza minket, ezért úgy gondoltuk, elég lesz majd itthon foglalkozni a témával. Talán ezt a könnyelműséget onnan hoztuk, a trópuson az emberek nem sokat agyalnak azon, hogy mi lesz  „mañana”. (holnap – a szerk.)

Budapesten a rokonok és barátok segítségével zökkenőmentesen zajlott a lakáskeresés, illetve a három tini korú gyermekünk beiskoláztatása. 3 hónap elteltével rendben volt a lelkük, nagyon élvezték a gyerekek a szabad jövést menést, ami Venezuelában a távolságok, illetve a rossz közbiztonság miatt kizárt volt. Én a Világörökség titkárságán találtam munkát, és az új baráti körünk is hamar kialakult itthon.

2006 végén leruccantunk Pécsre, a Bordal fesztiválra. A fesztivál másnapján Palkonyára követtük a kórust. Szeptember végi sziporkázó őszi nap volt, valami megérintett… Rögtön tudtam, hogy ide fogok költözni.

Ezután nagyon gyorsan pörögtek az események: Budapesten a családnak előjöttem őrült tervemmel, de senki sem tartott vissza. Egy hétre rá visszatértem Palkonyára megtekinteni az eladó ingatlanokat, és azonnal rá is találtam a megfelelőre. 2007 januárján megkötöttük az adásvételi szerződést, márciusban  leköltöztem, azóta itt élek boldogan, míg meg nem halok…

- Mi volt az elképzelés az ingatlan kiválasztásánál?

- Induláskor különös célokat nem tűztem ki magamnak, a koncepció az volt, hogy egy olyan környezetet biztosítsak, ahol a vendég otthon érezze magát, maga mögött hagyva a gondokat és a stresszt.

Gyakran zsigerből hozok döntéseket, ami sajnos nem mindig sül el jól, azonban a Palkonya melletti döntésemet eddig még nem bántam meg. 

Amikor a házat megvettem, valami kis barátságos kuckóra gondoltam, ahová be lehet ülni egy bodzaszörpre, meggy- vagy jostaszörpre (egres-ribizli hibrid) egy szelet süteményre, úgy ahogy ezt látni Ausztriában, Olaszországban. 

Palkonya nagy pozitívuma, hogy sok a gyerek. A 350 lelkű faluban 54 fő 14 év alatti gyerek, ami a mai Magyarországi viszonylatban ritkaság. A kis falvakban jellemzőin inkább csak öregek élnek. Itt a gyerekek hála Istennek mind egészségesek. Elnézem őket, amikor bicikliznek, vagy fákra mászva önfeledten játszanak, nem is tudják milyen luxus gyerekkoruk van szemben a panelos gyerekekkel, vagy akiket hurcolnak Budapesten autóban  egyik városrészből  a másikba. 

Adott volt tehát egy külön álló plusz szoba, átalakítottam vendégszobának; a konyhakert adja a finom zöldségeket, ribizlit, jostát, pár gyümölcsfa is ékesíti a kertet. Külön ajándék az is, hogy vegyszermentes zöldségeket  fogyaszthatok. 

Továbbgondoltam a lehetőségeket, sütni, főzni nagyon szeretek, így  egy vendégasztal is létrejött a portámon. Amikor Palkonyán jártam először, szerettem volna inni valami szörpöt, de kiderült, hogy a falunak még kocsmája sincs. 

Sok fiatal tér be a portára. Természetesen  jólesik, ha megdicsérik a bodza italt, vagy a süteményt, mégis részemre  legfontosabb látni, hogy élvezik a szép tájat, meghitten ülnek a kertben, és őszinte érdeklődést tükröznek  szavaik.

Judit húgom, férjével együtt követte példámat, és egy évre rá megvásárolták a szomszéd házat, búcsút mondva Budapestnek.

A ház berendezése nálam általában úgy zajlik, mint amikor először megtetszik egy gomb, azután megveszem hozzá a kabátot. Elég sokat látogatok el vásárokba, ahol rábukkanok valami szépre, amire talán nincs is akkor éppen szükségem, de idővel minden rátalál a helyére. A fő szempont, hogy természetes anyagok legyenek: a fa legyen valóban fa és ne laminált, a textil pedig len, vagy gyapot, nem pedig műszál. 

- Hamar befogadtak az itt élő emberek?

- A falusi ember nem nyílik meg könnyen, ennek ellenére nagyon segítőkészek voltak minden téren. Ma – idestova 7 év után – azt mondhatom, hogy  falubélinek tekintenek. Alapja ugyan van a kezdeti tartózkodásnak. Ahogy az egyik sváb néni mondta: „Idejönnek a budapestiek, aztán nem maradnak.” A városiaknak megtetszik egy parasztház, megvásárolják, felújítják, kiköltöznek és kezdődnek a gondok: nem bírják a trágya szagot, a  kutya ugatást, a kakaskukorékolást, Az ilyenek hamar visszatérnek a nagyvárosi életbe.

Úgy gondolom hogy az embereknek  prioritásai vannak és mérlegelni kell, képes-e "életszínvonalából" alább adni vagy mégse. Egy biztos, a legnehezebb meghozni a döntést.

- Mi az, amire nagy hangsúlyt fektetsz?

- Amire nagyon ügyelek, hogy lehetőleg a saját kertemből dolgozzam föl a gyümölcsöt, zöldséget. Amennyiben nálam nincs, vagy kifogyott, akkor a faluból szerzem be. 

Kizárt, hogy télen vásároljak paradicsomot, mivel az nagy valószínűséggel Hollandiából származik. Annak nincs íze, amit egyszer befújnak kemikáliákkal, hogy ne érjen, aztán másikkal hogy érjen.

Augusztus a befőzések hónapja: paradicsomlé, egész paradicsom meghámozva, dunsztolva. Lehet, hogy nem kemény, esztétikailag nem kifogástalan, de tudom, hogy mit eszem. Ezeken kívül a napon szárított paradicsom is nagyon finom.

Fűszer kertem is van: tárkony, majoranna, rozmaring, oregánó, bazsalikom, menta, citromfű, lestyán.

Értékesítésre készítek pestót, bodza- josta- meggyszörpök, paradicsomlé, szárított paradicsom, lekvárokat. Előre nem tudom pontosan felsorolni, hogy mi lesz, mivel attól függ, miből milyen lesz a termés.

Én, mint kistermelő vagyok bejegyezve és úgy működtettem a vendégasztalt, valamint 40 km-es körzeten belül tudom értékesíteni a termékeimet. 

A sikerhez azonban nem elég, ha az ember vendégháza megfelel a mai kor előírásainak, a vendéglátónak vendégszeretőnek kell lennie. Gyakran hallottam azt a panaszt vendégektől, hogy néhol csak átadják a szobakulcsot vagy a házkulcsot, és rohannak is el. Én úgy gondolom, hogy az, aki a falusi turizmust részesíti előnyben, szeretne megismerkedni az ottani emberekkel, életmódjukkal, megsimogatni a bocikat, lovakat.

Nem véletlen, hogy a magyar turisták elbűvölve térnek vissza Erdélyből:  ott még autentikus a vendégszeretet, nem szégyellik paraszti környezetüket, ott még a falvak ragaszkodnak a hagyományaikhoz. Egy kedves ismerősünknek az unokája Kolozsváron tanul, kollégiumban bentlakó, és nem tagadja meg faluját. Örömmel látom facebookon, hogy szépen beöltözik népviseletbe minden ottani fesztiválon, az eseményről bőven tájékoztat és kapacitál arra, hogy látogassanak el Székre.

Arra a kérdésre, hogy megélek-e ebből a tevékenységből, a válasz: nem. Lehetne, ha nem egyszemélyes vállalkozás lennék, és nem bőven túl a hatvanon,  viszont egy több tagú szorgalmas, kitartó és főleg POZITÍV gondolkodású család meggazdagodni talán nem, de kényelmes körülmények között megélhet. 

Vannak pályázatok is bőven, de ez már a fiatalabb generáció lehetősége, nekem ebben a témában már se energiám, se rálátásom nincs.

- Kik járnak hozzád? Milyen a vendégköröd?

- Vendégeim 80%-a fiatal (28-30 év körüliek), többnyire multiknak dolgoznak.  Jó látni, hogy élvezik a természetet, a falut. A beszélgetések során kiderül, hogy szinte mindenkinek van falusi élménye: nagymama vagy nyaralás, hogy mi finomakat készítettek nekik. Örömmel tapasztalom, hogy a magyarok vonzódnak a földhöz.

A legelső vendégeim egy soproni fiatal pár volt, tegnapi vendégeim zalaegerszegiek voltak, de túlnyomó része Budapestről jön. Külföldi vendégeim voltak Angliából, Olaszországból, Dániából, USA-ból, Koreából, Franciaországból, Spanyolországból és Svájcból is. Ebben az a szép, hogy tartalmas beszélgetések  részese vagyok, így nem érzem magam eldugva egy 350 fős faluban.

- Mit üzennél a leendő vendégeidnek?

- Falura költözni – még ha csak pár napra is – már csak azért is érdemes, mert itt mindenki köszön egymásnak. Csodálatos érzés madárcsicsergésre ébredni, tavasszal, amikor a gólya megérkezik, látni a rozsdafarkú madarakat, ahogy rendbe teszik az oszlop tetején szétkuszált fészket; gyönyörködni a nyíló kék, rózsaszínű, fehér virágokban…

Várok mindenkit szeretettel, aki vonzódik a falusi léthez, én már fejben szövöm az idei újításokat, csinosításokat a Nóra Portán. ;-)

Aki szívesen kipróbálná a vidéki élet nyugalmát akár csak egy hosszú hétvégére, az alábbi elérhetőségen veheti fel a kapcsolatot Eleonórával:

7771 Palkonya, Fő u.38
Telefon: +3670/275-9727
eleott@hotmail.com
http://www.facebook.com/pages/Nora-Porta/129356880442730

A venezuelai magyarok történetéről érdekes beszámolót olvashat honlapunkon.

Kecskesajtok szívvel-lélekkel

Akik azt hiszik, hogy a kecskesajt kizárólag kecske ízű lehet, nagyot tévednek. A kecskesajt nem feltétlenül jár együtt a kecske szőrére emlékeztető ízzel, ha megfelelő módon betartják a higiéniás követelményeket. Sztankó Katalin és családja kecskesajt készítéssel foglalkoznak Helvécia külterületén, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában. Nagyon finom, friss kecskesajtok kerülnek ki dolgos kezeik közül, érdemes őket megkóstolni. A család legfiatalabb tagjával, Ubornyák Zuzsával beszélgettünk családi vállalkozásukról.

 - Zsuzsi, hogyan jött az ötlet, hogy kecskesajt készítéssel foglalkozzatok?


- Az egész ötlet úgy jött, hogy Édesanyám már egész kis korunk óta gyakorolja a sajtkészítést, először tehéntejjel, később a ház körül tartott kecskék tejével próbálkozott. Ebben az időben még leadtuk a tejet, és nem a tejfeldolgozás volt a fő tevékenység. Mivel egyre kevesebbért vették át a tejet, Anya elkezdett gondolkozni, hogy feldolgozzunk azt. Végigjárta az ecet, gyógyszertári pepszin, majd a mosonmagyaróvári tejoltókat, végül rájött igazán jó minőségű sajtot csak minőségi oltóval lehet készíteni és nagyon nagy odafigyeléssel, odaadással. Az embernek tényleg benne van a szíve, lelke…

Eleinte csak saját családunk, majd kisebb baráti körünk is részesült a házi sajtokban, aztán egyre többen. Jelentős mennyiségű pozitív visszajelzés érkezett és úgy láttuk igény is van, hát belefogtunk. Felszaporítottuk az állományt, engedélyeztettük stb.

- Mennyire megy könnyen a sajtok értékesítése? 

- Immár 4 éve vagyunk a piacokon. Az értékesítés eleinte nem volt könnyű, próbálkoztunk sok helyen, de rá kellett jönni, hogy a helyi piac a legfontosabb, ez jár ugyanis a legkisebb rezsivel. Ahogy végeztem tavaly az iskolával, az állományt is megszaporítottuk, idén már 140 kecskével dolgozunk. A helyi piac felvevő képessége kicsinek bizonyult, ezért tavaly elkezdtem építeni a piacokat Budapesten. A piacot kiépíteni a legnehezebb, s évekbe telik, ráadásul sok a sajttárs, ezért igyekezni kell valamivel kiemelkedni a többiek közül.

Üzletláncokkal nem próbálkoztunk még, mert sajtjaink háztáji és kézműves jellegéből adódóan nem tudunk egyenletes mennyiséget és egyforma árut produkálni, ráadásul ősztől tavaszig kevesebb is a tej mennyisége.

- Hogyan kell elképzelni a kecskék napi gondozását? 

- Az állatokat a Helvéciai tanyán tartjuk szél és eső ellen védett helyen, de az épület nem zárt. A helyet folyamatosan bővítjük, de az állomány is növekszik ezzel párhuzamosan. Egyébként 6 éve lakunk itt Helvécián, előtte Felsőlajoson laktunk, de ott már nem volt számunkra elegendő földterület, így költöznünk kellett. 40 ha-os földterületet bérlünk Jakabszálláson. Ezeket a bérelt legelőnket lekaszáljuk, ez téli takarmányozásunk alapja, melyet kiegészítünk jó minőségű, vásárolt lucernával valamint abraktakarmánnyal (rozs, tritikálé, búza). Tavasztól őszig csak legeltetünk, ilyenkor sokat mozognak, egyenként nem adnak sok tejet (kb. 1,5 L/nap), de az ekkor adott tej biológiai értéke magas, jóval magasabb mintha benn etetnénk őket. Ebből következik, hogy tejük egészséges, vegyszermentes.

A kecskék húsával nem foglalkozunk, a gidákat egy hetes korban eladjuk. Vágásra csak alkalomszerűen kerül, egy-egy selejt állat esetén kerül sor, ha más megoldás nincs, pl. ha szopja a saját tejét. A kecskéket kézzel fejjük, a fejés naponta kétszer, három embernek napi körülbelül négy óra munkát jelent. A gépi fejést megpróbáltuk többféle formában, de nem vált be igazán, mert nincs meg úgy a kontaktus az ember és az állat között, valamint így jobban oda tudunk figyelni egyedileg rájuk, észrevesszük, ha esetleg betegek. A nyári tej dömping idején azért ismét megpróbálkozunk a gépi fejéssel. A gazdálkodás szépsége a tanyasi élet maga, valamint az, hogy a saját magunknak dolgozunk és valami olyat adunk az embereknek, ami igazán értékes, egészséges, amiben a mi munkánk van…

- Hallottunk történeteket a fejés közben tejes vödörbe eső kecskebogyókról. Hogyan kerülitek ezt el? 

- Először is oldalról fejünk, tehát a bogyó, ha akarna, se tudna bele esni. Fejés előtt megtisztítjuk a hasa alját illetve a tőgyet. Különben, ha időt hagyunk rá, az állat előtte elvégzi a dolgát.

- Van az állományban kedvenc kecskétek? 

- Kedvenc kecske? Mindegyik az… Van mindenkinek a családban „saját kecskéje”, az enyémet pl. Tapírnak hívják, de természetesen az összesnek van neve és személyisége. A nővéremék többet vannak a kecskék között, nekik több, ahogy Ők szokták mondani „gyerekük” van. Mindegyik szelíd, a kis kedvencek különösen. Ha kiengedjük őket, követnek mindenhová a tanyán. Legeltetés közben, ha leülök, vagy ha csak megállok egy helyben, nem telik el sok idő és valamelyik kicsi már a lábam alatt van. Különleges lelki kapcsolat alakul ki az ember és a kecskék között: a gyermekeiknek tekintenek, mivel mi fejjük őket, Idén a megtartott gidáinkat cumin neveltük fel, azaz tejporból készült tejet, illetve tehéntejet kaptak egy hetes koruktól, mert így előbb jutottunk tejhez, előbb is tudtunk megjelenni a piacon.

A cumiért Színes nevű gidánk képes volt két lábra állni és úgy előre lépegetni a tejért! Ilyet még mi sem láttunk. Ha kiöregszik valamelyik anyakecske, végelgyengülésben pusztul el. A kecske 15-20 évig él, az élete utolsó pár hetében, havában romlik csak jelentősen az állapota.

- Terveztek még újabb fejlesztéseket? 

- A jövőképben sok minden szerepel, többek között egy tejfeldolgozó, sajtérlelő üzem. Szeretnék - ha lehetőség lesz rá - a sajtkülönlegességek irányába elmenni, és szeretnénk, ha a családunk egy fenntartható, virágzó gazdaságot hozna létre…


- Nagyon sok sikert kívánunk hozzá, Zsuzsi! 

Egészségmegőrzés bogyósgyümölcsökkel Szadáról

Szeretnénk bemutatni egy számunka kedves házaspárt, Bezeczky Máriát és Fazekas Ferencet, akiket a budapesti Vidék Mustrán, a Vidékfejlesztési Minisztérium által szervezett piacon ismertünk meg Budapesten, a Kossuth téren. Már első találkozásunkkor belopták magukat a szívünkbe, s minél többször találkoztunk, annál szélesebb betekintést kaptunk példamutatásra ösztönző életükbe.

Életútjuk mások számára is tanulságos lehet, amely jó példa arra, hogy egy kilátástalannak tűnő élethelyzetből hogyan lehet kitartással, önmagunk, majd mások iránt érzett áldozatvállalással kijutni. 

Termékeiket fekete és/vagy sötétkék és sötétvörös bogyós gyümölcsökből állítják elő, ebből készítenek lekvárokat, táplálék-kiegészítő gyümölcssűrítményeket és gyümölcs finomságokat. A boltokban kapható lekvárok közül az 50%-os gyümölcstartalommal rendelkező lekvárok MÁR extra minőségűnek számítanak, ezzel szemben Marcsiék készítményeinek minden kilója több kg nyers gyümölcsből készül. 

- Marcsi, hogyan emlékszel vissza, miért kezdtetek el foglalkozni a gyümölcssűrítményeitek készítésével, és miért pont ezekre a gyümölcsökre esett a választás? 

- 1985-ben egy orvosi műhiba áldozataként rendkívül kritikus egészségi állapotba kerültem (életmentő műtétek, szövődmények, s ezekből adódóan 17 évig tartó, engem teljes mértékben kiszolgáltatottá tevő időszakon estem át). Orvosaim sok év után széttárva karjukat tájékoztattak, hogy itt az ő tudásuk véget ért, ezért muszáj volt keressünk valamilyen megoldást, hogy normális életet élhessek. Kerestem a lehetőségeket, ismerkedtem a gyógynövényekkel, gyümölcsökkel, gyűjtöttem a kutatási anyagokat, végeztem a kísérleteket, Ferencem és testvéreim pedig támogattak. Nappal fárasztó munkát végeztünk mindketten, éjszaka pedig kísérleteket végeztem. Nagy „szerelmünk” a hazai csodálatos illatos, sötétvörös kékszőlő lett, melyből elkészült kékszőlőlé sűrítményünk, majd kékszőlő püré sűrítményünk tartósítószerektől, adalékoktól, mindenféle tartósítási trükköktől mentesen. Csodálatos időszak kezdődött: rossz közérzetem lassan javulni kezdett, majd ahogy telt az idő, egyre jobban és jobban kezdtem érezni magamat. Végeztem a kísérleteket, hordtuk a kísérleti anyagokat bevizsgáltatni, minden barátunk ezt ette, ezt itta, végül megszületett kékszőlő készítményük, OÉTI-engedéllyel és szakvéleménnyel ellátva. Beleástuk magunkat a kertünk többi csodás gyümölcseivel végzett kísérletekbe. Először a feketeribizli, majd a feketeszeder következett. Ma már a Szomolyai fekete cseresznye és az erdei kökény is felkerült a palettára. 

- Milyen nehézségekkel kellett megküzdenetek az első lépések után? 

- A kísérletezés időszaka után sok-sok váratlan probléma, az országunkban egyáltalán nem egyszerű hitelesítési procedúrák és az idővel való versenyfutás következett.

Az értékesítés nagyon nehezen kezdődött, a boltok nem ismerték a termékünket, s ráadásul az általunk előállított kategóriát gyakran még ma sem tudják a helyükön kezelni, nem tudják hova tenni, annyira újszerű és annyira tiszta, s ráadásul nem vették be termékeinket csak bizományba. Ez utóbbi probléma komoly hátrányunkra vált, hiszen minden kézműves tudja, hogy a termékébe bele kell tennie minden anyagát, munkáját, energiáját, szeretetét, s ha átvételkor nem fizetnek, nincs keret a folytatásra. Sajnos sokszor nemhogy nem fizették ki a termékek árát, de használhatatlan állapotban kaptuk vissza azokat. Ráadásul egy-két alkalommal tisztességtelen üzleti élősködőkbe is belefutottunk, akik úgy beljebb tettek minket anyagilag, hogy többször felmerült bennünk a kérdés, hogy egyáltalán jó úton járunk-e, biztosan ezt kell végeznünk? Kell ez a kínlódás, ez a végeláthatatlan harc?

- Mi az, ami mégis átlendített titeket ezeken a nehézségeken?

- Mindig jött a megfelelő időben egy simogató pillanat, egy dicsérő angyali szó, egy váratlan ölelés, biztatás, s ettől újra és újra lábra álltunk. Életünk legszebb élményének bizonyult, amikor arra adtuk fejünket, hogy e csodálatos haza talaján nevelt sötétvörös gyümölcsökből készítsünk olyan egyedi kézműves termékeket, amelyek nemcsak egészségünket szolgálhatják, de tisztaságukban, minőségükben, e gyümölcsök iránt érzett alázatunkban is egyediek. S boldogok vagyunk, mert sikerült.

- Hogyan választottátok ki a Szadai helyszínt a termesztéshez? 

- Alapvető szempont volt, hogy otthonukhoz viszonylag jelentős, művelhető telekterület és a gyümölcsműveléshez vegyszerektől mentesen ápolható terület is tartozzon. Az igényeinknek legjobban megfelelő helyszínt Szadán találtuk meg. Ezt a kis falut a régi öregek úgy hívták, hogy a „Gyümölcstermő Szent Szada”. Beköltözésünk után szinte azonnal nekiláttunk az új kert megművelésének. Kb. 2 éven át kézzel tarackoltunk, mosolyogtak is minket a régi öregek, mert nem akartunk, s azóta sem használunk vegyszereket, még a madarak és a nehezen odacsalogatott békák is tiszta kukacokra, szúnyogokra, bogarakra lelnek otthonunkban. Öröm itt élni és dolgozni. Együtt lélegzünk a kertünkkel, a levegővel, a fáink és növényeink illatával, a minket körülvevő élővilág neszezésével, a frissen érő gyümölcsökkel és zöldségekkel, beszélgetünk növényeinkkel. A jó kertész örömmel műveli kertjét, szeretettel babusgatja munkája eredményeit, s kertjének minden kis részlete életre kel munkája nyomán, s meghálálja minden lehetséges módon a gondoskodó szeretetet. Hiszen a természet minden részlete keresi az összhangot velünk, csak mi nem vesszük észre együttműködési szándékát. (Értékeit tönkretesszük vegyszerekkel, egyiket a másik után alkalmazzuk, dicsekszünk, ki tud még jobb, még több vegyszert ajánlani a másiknak, majd nem értjük, miért beteg mégis a kertünk, hiszen ”mi mindent megtettünk érte”. Pedig alternatív, egyszerű, kertünkben megtermő gyógynövényekkel is megfelelően védelmezhetjük gyümölcsfáinkat, növényeinket.) Mi itt Szadán, 12 éve alkalmazzuk az alternatív növényvédelmi módszereket, sikeresen.
Ez az általunk létrehozott tisztaság tükröződik termékeink ízeiben is.

- Az általatok kifejlesztett eljárással sikerült elérnetek, hogy kézműves ital- és püré sűrítményeitek nem csak nagyon finomak, de nem tartalmaznak sem tartósítószereket, sem állagjavítókat, ízfokozókat, színjavítókat, de cukrot sem. Milyen készítményeitek vannak? 

- Termékeinket fekete ribizliből, kékszőlőből és feketeszederből készítjük OÉTI engedéllyel, s feketecseresznyéből, kökényből, csipkebogyóból a legújabbakat, valamint már egyedi lekvárfinomságokat, Flavil gyümölcssűrítmények néven, már saját gyümölcsbonbont is készítünk, azt is adalékmentesen, a lekvárfinomságokhoz pedig maximum egy nagyon kevés finn nyírfacukrot adunk. A termesztés, a gyümölcsnevelés, a szüretelés, a feldolgozás, a csomagolás minden részletét, fáradságát és örömét ketten, egymással, osztjuk meg. Szerintünk, ha minden ember így szeretné munkáját, s annak gyümölcseit, mint mi a választott sajátunkat, Magyarország egy végtelenül boldog ország lenne. Az élő anyaggal dolgozni, az élő anyagban rejlő titkokat megérezni, felfedezni, megmenteni - csodálatos dolog. Ez jutott osztályrészül nekünk, s kötelez minket e lehetőség, hogy nemcsak magukból, de a természet által ránk bízott gyümölcsökből is a lehető legtökéletesebbet, legjobbat, legmegfelelőbbet hozzuk ki. Közös a munka. Minőség és szorgalom. Tisztesség és tisztaság. Ez a mi védjegyünk.

 - Milyen hatása van a termékeknek? Milyenek a vásárlói visszajelzések? 

- A kékszőlő és a fekete ribizli (ez utóbbit régen köszvénybogyónak nevezték) egy kifejezett gyöngyszem és fantasztikusan értékes gyümölcs. A feketeszeder íze, színe, illata, aromája, beltartalmi értékei szintén rendkívüliek, és ez a multivitamin-bomba szintén megterem hazánkban is. Mindhárom gyümölcs végtelen, gazdag tárháza a különböző antioxidánsoknak, flavonoidoknak. Immunrendszerünk egészséges működésének természetes őrei. Tudják-e, hogy a szőlő például akár teljes értékű eledel is lehetne?

Nincs tehát ebben semmi újdonság. Sok kedves idős emberrel beszélgetve megtudhatjuk, hogy már az ő nagyszüleik is gyakran alkalmazták az általunk választott gyümölcsöket különböző betegségek megelőzéseképp. Ha valami bajunk volt, a nagyi csak annyit mondott: menj és szedj kislányom pár szemet ebből vagy abból a gyümölcsből, s meglásd, jobban leszel. Csak mi fiatalabbak feledtük el kissé, mert a médiából otthonainkba hömpölygő reklámhadjárat átnevelni igyekszik agyunkat, s beletáplál távoli országokból származó, ellenőrizhetetlen, gyakran csak szótár használatával felismerhető új márkaneveket, divattermékeket, „100 az egyben”-eket, elképesztő gyümölcscsodákat, - HOLOTT!!! - majd mindenki elfelejti, hogy itt hevernek kincseink a lábaink előtt! Emberek! Ismerjék fel Önök is, hogy milyen csodálatos gyümölcsöket nevelnek e tájak. E gyönyörű magyar tájak! Mivel amellett tettünk hitet, hogy kizárólag magyar embereket segítünk és kizárólag hazai gyümölcsöket dolgozunk fel, ezért a gyümölcseinket ennek jegyében szerezzük be: otthonunkból és a természetből. Ha rajtunk múlna, receptre íratnánk fel, kötelező jelleggel akár a feketeribizli, a kékszőlő vagy a feketeszeder, az eper, az őszibarack, a szilva, a sárga- és görögdinnye, az erdeiek közül a kökény, a csipke és a galagonya, és a fel nem sorolt többi gyümölcs váltakozóan, de kötelező fogyasztását. Minek nekünk, magyaroknak távolról érkező gyümölcs-csodák ajnározása, hiszen tudható, hogy az 50-60 km-es környezetben megtermő növényzet táplálja legkiemelkedőbben testünket. Mindegyik magyar gyümölcsfajtánk egy kész csoda.

50 felett általában már csak panaszkodunk: itt fáj, ott fáj… Pedig ha minden áldott nap fogyasztanánk e gyümölcsök valamelyikéből, (természetesen megfelelően egészséges táplálkozás mellett) netán kevesebb lenne a panasz. Szervezetünk már egy minimális gondoskodó figyelmet is szerető hálával jutalmaz. Ilyen gondoskodó gyümölcsöket választottunk mi alapanyagainknak: a csöndes kis „finommunkásokat”.
Persze, tudnivaló, hogy kézműves termékeink nem csodaszerek. Egyesek közülük csupán kiegészítői a mindennapok egészséges étrendjének.
Azért választottuk alapanyagul e gyümölcsöket, mert a felkutatott rengeteg információ alapján arra az álláspontra jutottunk, hogy jó lenne, ha valaki gyártaná, megoldaná, hogy ezek a gyümölcsök értékvesztés nélkül egész évben fogyaszthatókká váljanak. Örömmel megosztjuk másokkal megszerzett tudásunkat, a fent említett gyümölcsökkel kapcsolatos információk gazdag tárházát. Szíves-örömest megkínáljuk kóstolóval, hiszen olyan finomak! Ráirányítjuk a figyelmet ezekre a csodás gyümölcsökre, hogy országunkból ne vesszenek ki, egészségünk támogatóiként a kiskertekben saját művelésben megmaradjanak. Segítenünk kell egymást, össze kell fognunk egészségünk védelmezése, hangulatunk javítása, emberi kapcsolataink minősége és nem utolsósorban természettel kapcsolatos összhangunk érdekében. Hisszük, ha valamennyien így tennénk, jobb volna a világ.

Termékeinket viszonylag egyszerű öltözetbe helyeztük, sokan adtak, adnak jó tanácsokat a még különlegesebb megjelenésre, de mi kitartunk amellett, hogy ne bugyoláljuk agyon, amit úgyis csak hazáig visz az ember, mert ott azonnal szétbontja, és a szeméthalmokra kerül a csomagolás. Hisszük, hogy a beltartalmi érték számít és nem a külcsín. Mi a legtöbb üveget vissza is vesszük a vásárlóinktól, hiszen szörnyű nézni, mi minden kerül ki a szeméthalmokra!

Ma már látjuk, érdemes volt kitartanunk, mert azok az emberek, akik megismertek, megismernek bennünket, mindig átölelnek minket szeretetükkel, biztatásukkal. Ilyenkor mindig új erőre kapunk, s szeretettel gondolunk vissza egyáltalán nem könnyű utunkra. A természet és az általa létrehozott, parányi szemekből, cseppekből, sejtekből létrejött alapélelem iránti alázat elsődleges szempont életünkben, s hogy olyan tisztaságot hagyjunk itt utódainknak, az utánunk felnövő generációknak, amely alapján büszkék lehetnek ránk, ne maradjon utánunk szégyellnivaló.

Emberek a háttérben - hétköznapi sikertörténetek

Sokan tartják úgy, hogy a magyar emberek nem összetartóak, irigyek, nem segítik egymást. Hogy azért nem érnek el sikereket, mert tehetségtelenek, pesszimisták és nem bíznak magukban. Most induló naplónkban igyekszünk bemutatni azt a Magyarországot, ahol az emberek szeretettel fordulnak egymás felé, örülnek a másik sikereinek, és kitartó, kemény munkájukkal időtálló értékeket hoznak létre.

Az oldalon olyan emberek alkotásai kapnak majd helyet, akikkel a Magyar Újjászületés Alapítvány működtetői és önkéntesei munkájuk során találkoznak, és az általuk létrehozott értékeket és életmódot követendő példának tartják. Az alkotáson kívül meg kívánjuk jeleníteni a sikerhez szükséges szellemiséget is, amely segítségével a történetek szereplőinek a rengeteg nehézség ellenére is sikerült maradandót alkotniuk. Reméljük, hogy ezzel bátorítást adunk a fiatalabb nemzedék azon tagjainak is, akik szülőföldjükön képzelik el jövőjüket.